Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium

Viszont milyen fordítói teljesítmények, döntések és milyen recepciós elvárások tették olyanná, amilyen formában nemzedékek sorára hatott? Vajon a fordító az eredeti művet akarta-e mindenáron megvalósítani, vagy a befogadói elvárásokhoz igazodott, különös tekintettel a magyar diáknyelv és argó hagyományaira? Ezzel, a véglegesség szándéka nélkül, az előzmények egész sora foglalkozott, még ha nem is igazán a fordítói ars poeticára összpontosítva. Viszont hogy néz ki ugyanez a fordítási folyamat, illetve a befogadás, egy viszonylag más életérzésű, nyelvi hagyományú irodalomban, mint amilyen a szerb közegbe került mű? Ezt kutatják a még csak körvonalazódóban lévő ún. trikontrasztív vizsgálatok, hárompólusú összevető stilisztikák és a két fordítói teljesítményre épülő összevető fordításkritika.

Ez a dolgozat erre tesz kísérletet, vizsgálatának hatókörébe vonva a szóbanforgó mű két különböző fordítását – az 1964-es magyar szöveget, mely Gyepes Judit munkája, valamint az 1979-es Dragoslav Andrić által létrehozott szerb változatot (amely a létező négy szerb nyelvű fordítás közül időbelileg a második). Eközben a dolgozat megkísérli összefüggésbe hozni azokat az aspektusokat, melyek kihatással lehetnek a vizsgálat eredményére, mint például a szleng, mint társadalmi rétegnyelv; a fordítási ekvivalencia fogalma; a forrásnyelvi és célnyelvi szövegek kölcsönhatásai és a hozzájuk kapcsolódó élményvilág, stb.

However, what were the accomplishments of the translator, the decisions made by him/her, and the expectations of the reading public, that moulded this work to its final form, in which it has influenced an entire range of generations? Was the translator bent on transferring the original at all costs, or did s/he adapt him/herself to the expectations of the target language, paying special regard to the tradition of Hungarian school slang and argot? Without longing to achieve utter finality, a whole range of earlier papers deal with these issues, even if not focusing primarily on the ars poetica of translation. On the other hand, one could pose the question of what the selfsame translation process or the reception looks like in a literature with a relatively different awareness of life and language tradition, like the Serbian one. It is the subject of researches within certain disciplines that are still in development, for instance tricontrastive analysis, tripolar comparative stylistics and comparative translation criticism, which relies on the accomplishments of at least two translations into different languages. This paper tries to answer these questions by taking two translations of the aforementioned novel as foundation stones of the research it tries to perform – the Hungarian text of 1964 by Judit Gyepes, and the Serbian one of 1979 by Dragoslav Andrić (which is temporally the second one of the existing four Serbian translations). In addition, the paper tries to link together all those facets that may be of some influence on the results of this analysis, like the notion of slang as the language of a particular social stratum; the notion of equivalence in translation; the interaction between the source and the target text and the spectrum of experiences that emerges out of that interaction, and the like.

Selindžerov Lovac u raži je jedno od najuticajnijih dela američke književnosti, koje je ostavilo značajan utisak (između ostalog) i na mađarsku književnost dok je na svom putu ka večnosti stvaralo novu epohu, poimanje života i jezički stil, i time otvorilo sasvim nove dimenzije interpretiranja slenga odnosno argoa. Međutim, kakav je to prevodilački učinak, kakve odluke i kakva očekivanja cenjenog publikuma, koja su ovaj roman uobličili u formu u kojoj je on uticao na čitav niz generacija? Da li je prevodilac hteo da realizuje originalno delo po svaku cenu, ili se prilagodio očekivanjima ciljnog jezika, posebno se oslanjajući na tradiciju mađarskog đačkog žargona i argoa? Ne težeći ka potpunoj konačnosti, ovim pitanjima se bavio čitav niz ranijih studija, iako se one nisu fokusirale prvenstveno na ars poetiku prevođenja. S druge strane, može se postaviti pitanje kako izgleda isti prevodilački proces, odnosno recepcija u jednoj književnosti relativno drugačijeg poimanja života i drugačije jezičke tradicije, kao što je slučaj sa srpskom književnošću? To je predmet istraživanja pojedinih disciplina koje su još uveliko u fazi razvoja, kao što je tzv. trikontrastivna analiza, tropolna komparativna stilistika i komparativna prevodilačka kritika, koja se bazira na prevodilačkom učinku najmanje dva prevoda na različite jezike. Ovaj rad pokušava da odgovori upravo na gore navedena pitanja, bazirajući svoje istraživanje na dva prevoda Selindžerovog romana – mađarski iz 1964, koji je delo đepeš Judit, odnosno srpski, delo Dragoslava Andrića iz 1979. (koji je vremenski drugi u nizu od postojeća četiri prevoda na srpski jezik). Pri tome rad pokušava da poveže sve one aspekte, koji mogu da utiču na krajnji rezultat ove analize, kao npr. sleng kao jezik jednog društvenog sloja; pojam ekvivalencije u prevođenju; uzajamno delovanje izvornog i ciljnog teksta i spektar iskustava koji proističe iz tog delovanja, itd.