A MESE „ALKONYA”? – A MESE MINT „EGYSZERű FORMA”
SZINI GYULA NOVELLISZTIKáJáBAN

Szerző: BORDÁS Sándor PhD-hallgató

Témavezető: Dr. VIRÁG Zoltán docens

Intézmény: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Modern Magyar Irodalom Tanszék, Szeged

A dolgozat Szini Gyula novellisztikájában a mese és elbeszélés viszonyát vizsgálva mindenekelőtt arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy a 20. században egyre meghatározóbbá váló metaforikus prózamodellt (Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső stb.) hogyan készítik elő, illetve előlegezik meg az egyes Szini-írások, összekapcsolódva a mese műfaji és szemléletmódbeli jellemzőivel, mintegy legitimálva ezzel az anekdotikus és szecessziós-szimbolista hagyománytól eltávolodó történetmondást. Szini Gyula novellisztikájának kevésbé kanonikus részében a Mese „alkonya” c. esszéjében tematizált, a mesehagyományt érintő alapvető kérdések szintén helyet kapnak. A Rózsaszínű hó, A sétapálca-erdő, A smaragd, Az üvegpapucs vagy a Bien Aimé olyan alig idézett szövegek, amelyek alapján kitűnik: a Szini-életmű megítélése nem szűkíthető a nosztalgikus hangvételű, lírai hajlamú szecessziós elbeszélésekre. A mese mint „egyszerű forma”, (Thomka Beáta) irodalmi hagyomány és kommunikációs stratégia az elbeszélés-szerkezetbe épülve műfajspecifikumai felől válik meghatározóvá. A dolgozat szövegszerű értelmezésekkel igyekszik alátámasztani, hogy a tematikus jellemzőkön túl egyaránt hangsúlyos ezekben a novellákban az irodalmi hagyományt értelmező jelleg, valamint a mítoszhoz és meséhez való interpretatív, dialogikus viszonyulás. Ez a mesének az eredeti, orális hagyományhoz kötődő jellegét figyelembe vevő megközelítés nem függetleníthető néhány média-elméleti kérdéstől sem. A mese kommunikációs stratégia gyanánt a szocializáció folyamatában olyan karakterformáló tényező mely a nyelv – hatalom összefüggései mentén válik fontossá. A mesének narratív eljárásként való megítélése és annak műfaji jegyei ugyanakkor felvetik a metaforizáció prózapoétikai vonatkozásait, szemben például az alapvetően metonimikus szerveződésűnek elgondolt, kauzális viszonyokra épülő prózamodellről alkotott elképzelésekkel. Szini Gyula prózáját olvasva a mese eredeti, orális hagyományához kötődő sajátságainak figyelembe vételével válik értelmezhetővé novellisztikájának „a mesélés körülményeit, társadalmi szabályait” (Kibédi Varga áron), valamint ennek szövegszerű, az irodalmi prózaformákban felbukkanó jegyeit érintő része.

Kulcsszavak: Szini Gyula, mese, metafora, prózapoétika

THE ”TWILIGHT” OF TALE? – TALE AS A ”SIMPLE FORM”
IN THE SHORT STORIES OF GYULA SZINI

Author: Sándor BORDÁS PhD student

Supervisor: Dr Zoltán VIRÁG reader

Institution: Department of Modern Hungarian Literature, Faculty of Humanities, Szeged University, Szeged

The topic of the paper, concerning the relationship between narration and tale in the short stories of Gyula Szini, tries to give an answer to how the prose style based on metaphors – which became more and more significant throughout the 20th century (Gyula Krúdy, Dezső Kosztolányi etc.) – had been prepared and advanced by certain texts of Szini, in connection with the features of tale as an approach and as a genre, which was a kind of legitimation of story telling, detaching itself from the anecdotal secessionist-symbolic tradition. The less canonized ones of the short stories of Gyula Szini incorporate the basics of the tradition of tale, analysed in his essay The ”Twilight” of Tale. Pink Snow, The Swagger-stick Forest, The Emerald, Glass Slippers or Bien Aimé are hardly quoted texts, which confirm that the Szini ouvre cannot be restricted to nostalgic, lyrically secessionist stories when making a judgment. Tale as a ”simple form” (Beáta Thomka), as a textual tradition and a communication strategy becomes significant from the approach of the specific features of a genre while these features infiltrate the narrative structure. This paper strives for supporting the following issues through interpretation: in these short stories the comprehension of literary tradition is as stressful as the comprehensive, dialogue-like relationship to myth and tale beyond thematic features. This approach takes into account the original character of tale concerning oral tradition and cannot be detached from the media issue. Tale (as a communication strategy) plays a character shaping role in the process of socialisation and becomes important along the context of language–power. The characteristic features of tale spot the poetic aspects of metaphorisation when making a judgment about tale as a narrative process in contrast (for example) with the ideas about the prose model based on causal relations and considered basically as a whole, organised by metonymy. While we are reading the prose of Gyula Szini we can interpret its aspects concerning textual, literary prose forms, ”the circumstances and social rules of storytelling” (áron Kibédi Varga) through paying attention to its specific features bound to the original, oral tradition of tale.

Keywords: Gyula Szini, tale, metaphor, poetics of prose

„SUMRAK” PRIčE? – PRIčA KAO JEDNOSTAVNA FORMA
U NOVELISTICI đULE SINIJA

Autor: Šandor BORDAŠ PhD-student

Mentor: Dr. Zoltan VIRAG docent

Institucija: Segedinski Univerzitet, Filozofski Fakultet, Katedra Moderne mađarske književnosti, Segedin

Moj sastav putem analize priče i pripovetke u novelistici đule Sinija pre svega traži odgovor na pitanje kako neki Sinijevi tekstovi pripremaju, odnosno prethode u 20. veku sve određujućem metaforičnim modelu proze (đula Krudi, Deže Kostolanji itd.), vežući se sa žanrovskim i idejnim odlikama priče, legitimišući tako pripovedanje koje se odvojilo od secesionističke-simbolističke tradicije. U manje-više kanonizovanom delu novelistike đule Sinija – tematizovano u eseju „Sumrak” priče – pojavila su se takođe osnovna pitanja u vezi sa tradicijom priče. Ružičasti sneg, Šuma-palica, Smaragd, Staklena papuča ili Bien Aimé su jedva citirani tekstovi prema kojim nam se čini da se ocena Sinijevog životnog dela ne može svesti na nostalgične, lirske secesijske pripovetke. Priča kao „jednostavna forma” (Beata Tomka), književna tradicija i komunikacijska strategija postaje određujuća od strane žanrovskih specifikacija putem uklapanja u strukturu pripovetke. Pismeni sastav nastoji da ukaže tekstocentričnim tumačenjima da je pored tematskih karakteristika u ovim novelama takođe važna karakteristika shvatanja književne tradicije, zatim interpretativni, dijalogični odnos prema mitu i priči. Ovo tumačenje vezivanja priče za originalnu, oralnu tradiciji ne može se gledati nezavisno ni od pitanja teorije medija. Priča kao komunikacijska strategija u procesu književne socijalizacije pojavljuje se kao činjenica formiranja karaktera, i postaje važna putem saglasnosti jezika-moći. Pri oceni priče kao narativnog postupka njeni žanrovski postupci postavljaju pitanje o prozno-poetičkim odnosima metaforizacije, nasuprot naprimer shvatanju metonimijskog strukturiranja i modela proze koji se gradi kazualnim odnosima. čitajući prozu đule Sinija uzimajući u obzir njeno vezivanje za originalnu, oralnu tradiciju možemo tumačiti „okolnosti i društvene zakone pripovedanja” (Aron Varga Kibedi) njegove novelistike, odnosno tekstualne, u književnim formama proze pojavljujuće oznake.