Bejelentkezés

Kihívások és lehetőségek


Kihívások és lehetőségek


A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium 2014. 11. 13-án 18 órai kezdettel  Kihívások és lehetőségek címmel közösségi képzési programot tartott a Tudósklubban (Forum-ház, Újvidék, Vojvode Mišića 1. udvari szárny, 3. emelet)

A rendezvényen bemutatták a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezete által kiadott Kihívások és lehetőségek c. nemrég megjelent kötetet, mely a szervezet első tanulmánykötete (Válogatott társadalomtudományi tanulmányok). Dr. Novák Anikó, a VMDOK elnöke A fiatal kutatók publikációs lehetőségei címmel nemcsak a frissen megjelent kötetről beszélt, amelyben doktoranduszok tanulmányait adták közre, hanem más lehetőségekről is. Ezután Ösztöndíj-körkép címmel a pályázati forrásokról tartott prezentációt.
A program folytatásában Kovács Sárkány Hajnalka doktorandusz Enni vagy nem enni - vajdasági helyzetkép címmel tartott előadást.
A képzés VMTDK-műhellyel zárult, amely során dr. Csányi Erzsébet beszélgetett el a jelenlévő kollégistákkal és érdeklődő egyetemistákkal.

A könyv megjelenését a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.
A program támogatója: Bethlen Alap - Szekeres László Alapítvány