PHILOS MŰHELYKONFERENCIA
https://philos.rs/philos-konferencia-2023/
Philos-konferencia 2023
A Philos folyóirat műhelykonferenciáját, amely a Magyar Tudomány Ünnepe vajdasági rendezvénysorozatnak is része, immár 7. alkalommal sikerült megszervezni az Újvidéki Egyetem Rektorátusán 2023. november 23-án. Ez a rendezvény egyben a 22. Vajdasági Magyar Tudományos Konferencia (VMTDK) egyik felvezető programja is volt.
A Philos-mozgalom a 2015 óta Újvidéken megjelenő Philos folyóirat szerzői körére épül, hátterében azzal a tudományos-művészeti bázissal, amely az elmúlt húsz évben a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia (VMTDK) körül alakult ki, annak szellemiségéhez önkiteljesítő és konstruktív módon járult hozzá.
A műhelykonferencián szabadkai és újvidéki egyetemi tanárok, tanársegédek és hallgatók mutatták be legújabb kutatási eredményeiket a legkülönbözőbb témákban.
Az irodalmi témákkal foglalkozó értekezések körében Bicók Lea A káosz kultuszregénye (Julio Cortázar Sántaiskolája a káoszelmélet fényében), Csányi Erzsébet Éleslátás, festői látás, látnoki szem (Vizuálesztétikai eszmefuttatások Bicskei Gabriella Lordanya képpel c. regényében), Zabos Kasziba Angéla Tolnai Ottó misztifikálódó tárgyai (Tolnai Ottó Végeladás c. drámájának megközelítése a posztantropocentrikus elmélet szemszögéből), Rác Petra Átlényegülő ember-növény kapcsolatok a 21. században (Danyi Zoltán A rózsákról c. regényének posztantropocentrikus megközelítése), Szabó Beatrix Kísérlet Szögi Csaba Szakura angyalai c. prózaművének posztantropocentrikus olvasatára címmel adta elő a kutatott művel kapcsolatos felismeréseit. A kognitív nyelvészet területén mozogva Pápista Zsolt A kontextus hatása a fogalmi integráció mechanizmusaira címmel tartotta meg prezentációját. Kobetits Dénes valójában tabutémához nyúlt, munkájának címe: A vajdasági dunamenti svábok portréja: egy kutatás a „Deutsche Minuten“ c. televíziós és rádiós műsorról. A Pap Ágota–Beke Ottó–Szabó Emília szerzőcsoport pedig a CHATGPT a szimbólumok és az ikonok határán (Az érzelemkifejezés lehetőségei a mesterséges intelligencia esetében) tartotta meg prezentációját.
Grabovac Beáta előadásában A létezés paradoxona: jólét vagy jóllét? címmel pszichológiai kutatási eredményeket tárt fel.
A konferencia szereplői termékeny egymásközti vitával tágították az értelmezések és szempontok horizontjait.
A konferenciára megjelent a rezümékötet.
A rendezvény védnöke a Magyar Szépírók Társasága.