Bejelentkezés

VMFK ösztöndíjpályázat 2020/2021


FELHÍVÁS

A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium (VMFK)


 ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT HIRDET

Feltételek:

·       a pályázó valamely állami egyetem (nem főiskola!) másod- ill. harmadéves hallgatója

·       az összesített tanulmányi eredménye legalább 8,00 (mellékelni kell a hivatalos bizonylatot)

·       állami költségen  tanul

·       nem ismételt évet.

A kollégium nem bentlakásos.

 

A pályázat 10 nyertese – az anyaországi folyósítástól függően – három évig tartó anyagi támogatásban részesül és a kollégium által kinevezett tutor segítségével bekapcsolódik a tudományos kutatómunkába, a diákköri tevékenységbe, valamint szerepel a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon (VMTDK) minden év novemberében.

A kollégiumi ún. tutoriális képzés a rendes tanulmányokkal párhuzamosan folyik három éven át.

A kollégium célja a tudományos/művészeti utánpótlás, leendő egyetemi tanárok, kutatók, művészek kinevelése, ezért a bizottság végérvényes döntését ezzel a célkitűzéssel összhangban hozza meg, figyelembe véve - a fenti feltételeken túl - a hiányszakmákat, a szakterületi lefedettséget, az oktatás nyelvét, az átlagot és a választott szak nehézségét is. Kivételesen negyedéves hallgató és magánegyetem hallgatója is bekerülhet a kollégiumi rendszerbe. A pályázó a pályázaton való részvételével elfogadja a döntéshozó szerv illetékességét, ill. hogy a döntés ellen fellebbezésre nincs lehetőség. 

Pályázni a 2021. március 4. és március 15. között lehet az e célra készült jelentkezési űrlapon, amely a vmtdk.edu.rs oldal Hírek rovatában található.

A kitöltött űrlap ajánlott postai küldeményként avagy a VMFK székhelyén (cím: Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, Vojvode Mišića 1.) nyújtható be határidőn belül (leadható megcímzett borítékban a portán). A hiányos, pontatlan, olvashatatlan ill. késve beérkezett pályázatok érvénytelennek minősülnek.

 

A kollégium az eredményről minden pályázót mailben értesít.

 

VMFK